4. fejezet

Sziasztok! Meghoztam az eddigi legrövidebb és talán legeseménydúsabb fejezetet.Most jönnek az izgibb részek. Mivel nagyjából mindenki szeretett volna olvasni Nessie és Em vadászatáról természetesen megírtam. Remélem tetszeni fog! Örülnék, ha mondanátok véleményt.

Egy kisebb hegylánc felé közeledtünk.
- Mindjárt ott vagyunk. - mondta Emmett izgatottan. Mi tagadás, én is fel voltam spanolva, élveztem a természet minden egyes sajátosságát. Tüdőmet megtelítettem friss levegővel, éreztem benne a virágok illatát, akár külön-külön is meg tudtam volna mondani a nevüket, olyan tisztán éreztem. Lehetett érezni benne a nyirkos fű valamint a pézsma aromáját. A szél pajkosan játszadozott a hajammal, a nap sugarai egészen vörös színt kölcsöznötek neki. Szabadság. Isteni kacajt hallattam és gyorsabban szeltem át a hegy tetejéig vezető utat. Emmettet is sikerült lehagynom. Mikor hallottam, hogy megállt, megtorpantam. Furcsa érzés volt állni ennyi futás után.

- Megjöttünk. - mondta Em a kelleténél hangosabban egy rövid kacaj kiséretében. Tetszett ez a lelkesedés. Magamba szippantottam annyi hegyilevegőt, amennyit csak tudtam. közelebb mentem a hegy széléhez, hogy szemügyre vegyem a tájat. Nem messze egy kissebb tó díszelgett, amit néhány sor fenyő választott el a hegységtől. A tó után hosszúkás virágú sárga növények színezték a zöldes tájat. A hegy mögött, amin álltunk volt egy nagyobb hegy is, ez havas volt.

Emmett morgott. Hátranéztem, teste védekező állásban, vagy jelen esetben támadóban. Lábai terpeszben, térdei behajlítva, háta görbén megfeszítve. Felvettem ezt a helyzetet. Attól a pillanattól fogva az ösztöneim rabja lettem, nem tudtam Emre figyelni. Éreztem a levegőben azt a mámorítóan édes illatot aminek hatására rohanni kezdtem, nem figyeltem merre, csakis az egyre erősödő illat után. Elcsábított. Megálltam és lelapultam egy sziklatömb mögé. Egy hatalmas fekete medve cammogott lassan, kimérten. Tökéletes. Elsuhantam előtte, hogy kissé felhergeljem. Vére felpezsdült, megbolondított, körberohantam, mire medve megtorpant. Egyik pillanatról a másikra egy szikla tetején találtam magam. Zsákmányom háttal állt nekem, alattam 3-4 méterrel. Hirtelen rávetettem magam és lecsaptam a nyaki ütőerére. A gyönyör végigfutott rajtam minden porcikámat meglódítva. Próbált küzdeni, két lábra áltt és kalimpált a mancsaival. Visszatért a földre és oldalára esett, ami jelezte, hogy vége a küzdelmének. Lemásztam róla, megtöröltem a szám.

- Hé! Azt hol találtad? - kérdezte Emmett. Mintha nem is egy medvéről lenne szó, elnevettem magam.

- Áh, biztos csak valaki elhagyta. - válaszoltam. - De neked már nincs maci! Így is kevés van belőlük. - Nem figyelt rám. Csak szaglászott.

- Jávorszarvasok délkeletre. - futásnak eredt én pedig a nyomába szegődtem, tartottam a tempót. Egymás mellett futottunk.

- Jávorantilopok! -helyesbítettem.

***

Miután mindketten eleget ettünk, hazaindultunk. A vadászat fantasztikus volt. A vértől sokkal erősebbnek, emberfelettinek éreztem magam és Emmett is örült, hogy őt kértem meg. Edward jobban szereti, ha emberi kaját eszek, ezért nem igazán járok vadászni. Lehet, hogy legközelebb vele jövök, már ha addig megbékél azzal, hogy már nem vagyok az ő kis vámpírbébije.
Mikor hazaértünk furcsa mód nem voltam kifáradva, sőt elevenebbnek éreztem magam, mint máskor. Otthon elég fagyos volt a hangulat, mindig elég lapos, de most nem ugyanaz a légkör volt otthon, mint máskor. Rosszat sejtettem.
- Történt valami? - kérdeztem mindenkitől.

- Nessie menj a szobádba. Egy perc és megyek. - Edward hangja nyugodt volt, de tudtam, hogy ennek nem lesz jó vége. Na ne. Kissé dühösen méregettem Edwardot, majd vonakodva elindultam a lépcsőn. A szobámhoz érve bevágtam magam mögött az ajtót és gépiesen leültem az ágyamra. Már megint mit talált ki? Mi baja? Apa bejött és leült mellém.

- Tudom, hogy dühös vagy rám - kezdett bele. - de meg kell értened, hogy mindezt azért csinálom, hogy megvédjelek.

- Még mindig nem értem, hogy mitől próbálsz annyira védeni.

- Minden erőmmel azon vagyok, hogy ne is kelljen megtudnod. - egyre dühösebb lettem, próbáltam nem kimutatni és inkább csöndbe maradtam. - Szeretném, ha egy darabig - tehát életem végéig - hallgatnál rám és...azt tennéd, amit mondok. - ezen a ponton nagyon kiakadtam. Tegyem azt, amit Ő mond? Az egy dolog, hogy az apám...de, szinte születésem napján erősebb voltam már mint egy átlag ember és most azt kéri, hogy ahogy fütyül, úgy táncoljak, csak mert félt? Próbáltam visszafogni gondolataimat, de nehezebb volt, mint hittem, iszonyat dühös voltam. Edward összepréselte ajkát.

- Én sem akarom, de így a legjobb. - mondta és kiment. Gyönyörű végszó. Forrtam a dühtől.

Valami megoldást akartam találni erre. Ahogy mocorogtam az ágyban egy terv kezdett kirajzolódni a fejemben, de meggondoltam magam. Nem szökhetek el. Elmentem, lezuhanyoztam, ruhába öltöztem pizsi helyett, majd lementem a nappaliba. Edward nem volt ott szerencsémre. Megöleltem anyát, aki éppen mosogatott utánam. Vizes kezeit eltartva tőlem visszaölelt. Aztán felmentem a szobámba és ablakot nyitottam. A kora esti hűvös levegő bejárta  a szobát. Gyorsan kellett cselekednem, előkaptam egy hátizsákot a szekrény mélyéről. Aztán újra meggondoltam magam. Nem tehetem ezt. És különben is hova mennék? Eldobtam a táskát és csak ültem a földön. Becsuktam a szekrény ajtaját, sikerült lebeszélni magam a távozásról. A tv-hez kúsztam és bekapcsoltam. Egyre hűvösebb lett a szobában, de ez nem zavart, sőt jól esett. Próbáltam a tv-re koncentrálni, csak, hogy ne gondoljak semmi másra. Egy óra tétlenkedés után előkaptam a hátizsákot, majd rettentő gyorsan bevágtam pár cuccot, amire szükségem lehet. Felkaptam a hátamra, majd elindultam az egyetlen úton, ahol ki tudtam jutni: az ablakon. Próbáltam minél halkabban földet érni, majd rohanni kezdtem az ismeretlenbe.