7. fejezet

Elég rég raktam fel a legutóbbi fejezetet, de sajnos alig kaptam visszajelzést. Lori jelezte, hogy nem tud hozzászólást írni. Ha ez nálatok is így van, legyetek szívesek jelezni a chat-ben! A fejezetről annyit, hogy kicsit sokáig készült, ugyanis egy másik projekten dolgoztam. Bari történetét kellett befejeznem, mégpedig azért, mert megköttettük könyvben. Jobban mondva Brigi és Niki. Jó olvasást drágák!



Jacob szemszöge:

Az érzés amit akkor éreztem, mikor ráeszméltem, hogy emlékszik rám semmihez sem fogható. Vissza kellett térnem a jelenbe, de szerelmem látványa lebilincselt, és itt ragasztott a kettőnk világába. Ahol senki más nem számít rajtunk kívűl. Nem is érzékeltem semmit a külvilágból. Megcsodáltam gyönyörű, hosszú göndör haját, amint leomlik a vállára, csinos alkatát, varázslatos arcát. Nagy nehezen rávettem magam, vissza tértem a másik világba, csak, hogy odamehessek hozzá és megöleljem. Észrevettem, hogy apám tolószékét markolászom, Bella ott állt Nessie mögött, Charlie pedig semmit sem értett az egészből. Mindenki szótlanul figyelte az eseményeket, mikor hirtelen kikerültem apámat és életem szerelmét magamhoz szorítottam. Az ő szorítása se volt gyenge, illata lehengerlő volt, megbolondított. Miután fájdalmasan elengedett ránézett Bellára. Az én Bellámra. Rengeteg idő telt el, de ő semmit sem változott. Az egyetlen aki változott, az Nessie. Érdeklődve, haragosan fürkészte anyja arcát.

- Drágám, azt hiszem beszélnünk kell. - mondta Bella kétségbe esetten. - Annyira sajnálom. - suttogta. Látszólag szörnyen érezte magát.

- Bella - mondtam. - Szeretném én elmondani Nessie-nek - kértem.

- Rendben - bólintott tompán. Elindultam Nessie felé, nem bírtam ki, megfogtam a kezét és felvezettem Bella szobájába.

Mikor felértünk mindketten leültünk az ágyra az ablak felé nézve. Próbáltam össze szedni a gondolataimat, ami beletelt pár percbe.
- Nessie. Mikor még kicsi voltál... - elakadtam, nagyszerű. Mély lélegzetet vettem és próbáltam folytatni, de azt sem tudtam, mivel kezdjem. - Egyszer te, Bella és én beugrottunk Billy-hez. - kezdtem ráérezni, mikor félbeszakított.

- Jake, mindenre emlékszem. - mondta zavarodottan.

- Az meg hogy lehetséges? - kérdeztem mélyen a szemébe nézve.

- Beugrottunk Billy-hez. Te és anya összekaptatok. Annyira, hogy - nagyot nyeltem. Egy gombóc a torkomban sírásra kényszerített, de nem hagytam magam. Próbáltam erős lenni. - elvesztetted az önuralmad. Átváltoztál.

- Én annyira sajnálom. Életem legnagyobb hibáját követtem el akkor.

- Nincs miért sajnálkoznod. Ez a részed, nem tehetsz róla.- mondta és megfogta a kezem. Az érintése a világ egyik legjobb dolgának bizonyult.

- De ha óvatosabb és ügyesebb vagyok...

- Ezt hagyd abba. Én nem haragszom rád. Igazából mindenkire haragszom rajtad kívül. Mit tett apa pontosan? - újabb sóhaj hagyta el a számat.

- Mikor megtudta, hogy a közeledben változtam át dühömben, felkeresett egy boszorkányt. Úgy tudom a család régi barátját. Megkérte, hogy feledtesse el veled azt, hogy...hogy létezem. - valami eszébe jutott.

- Natalie. - mondta döbbenten.

Nessie szemszöge:

Natalie átvert. Sőt, elvette az életem. Képtelen voltam felfogni, hogy ezt tette, hogy elfeledtette velem Jacobot. Ahogy erre ráébredtem, ledöbbentem. Hogy volt képes egyáltalán a szemembe nézni? Szörnyen dühös voltam rá, akár csak apára és anyára. Jacob sosem bántott volna, ebben biztos vagyok. Fortyogtam a dühtől, de mikor Jake meleg ujjai megsimították arcomat, minden gondom elszállt. Nem fért a fejembe, miért van rám ilyen jó hatással. Belenéztem fekete, karikás szemeibe, szája mosolyra húzódott. Semmi másra nem vágytam, csak a közelségére, hozzábújtam. Karjaival szorosan tartott a mellkasán, sosem éreztem magam jobban.

- Hiányoztál. - mondtam halkan. - Mindig is éreztem a hiányod.

- Nekem is hiányoztál. El sem hiszed, mennyire. - mondta, majd még szorosabban vont magához.

Percekig ültünk így, majd egyszer csak eszembe jutott valami. Kibújtam karjai közül, felálltam majd megfogtam a kezét és húztam magam után. Levezettem a lépcsőn, majd az ajtó felé vettem az irányt.


***

- El sem hiszem, hogy itt vagyunk. - mondta Jacob álmélkodva, bár fogalmam sem volt arról, hogy milyen érzelmeket vált ki belőle a régi Cullen ház látványa. 

- Én sem. De kellett egy nyugalmas hely. - felmentünk a lépcsőn, a bejáratnál megtorpantam, majd simán benyitottam. Nyitva volt. Ahogy beléptünk, szóhoz sem jutottam. Minden ugyan úgy állt, ahogy ott hagytuk. Apa zongorája, a képek a falon, az érettségi kalapok, Esme vázái.

- Tyűha! - csak ennyit tudtam kinyögni. Jake-kel a nyomomban körbejártam a házat, az emlékek sorban törtek a felszínre. A sok játék Emett-el és Jasper-rel, a fényképezkedések Alice-szel és Rose-zal, Esme néni főzés közben, Carlisle bácsi, ahogy a könyveket bújja, anya és apa egymás karjaiban, enyelegve. És ott bujkált az az emlék is, ahogy Jacobbal játszom. Mindig jól éreztem magam vele, sosem váltunk el, folyton együtt voltunk. Az elmélkedés után a szobámban kötöttünk ki. Leültünk az íróasztalomhoz, láttam, hogy Jake mondani szeretne valamit.


- Nessie, el kell mondanom valamit, amiről még nem tudsz. Valami fontosat. Rég óta vártam erre a pillanatra és nem akarom tovább halasztani. Nem is tudom, hogy kezdjem. - mondta kissé idegesen.

- Nyugodj meg, Jake! Minden rendben van. - biztattam, mire elmosolyodott.

- Renesmée Cullen! Te vagy a létezésem értelme. Jobban mondva, te vagy maga a létem. Nélküled nem tudnék élni. És ezt nem csak úgy, elcsépelve mondom, mint a szerelmes filmekben, ez az igazság. Ugyanis te vagy a bevésődésem tárgya, ami vérfarkasoknál egy életre szóló, el nem múló kötelék, amit semmi sem bonthat fel. Mi csak együtt lehetünk teljesek. - ez kissé furcsán hatott rám, jó értelemben. Sok minden kavargott bennem, de ezzel együtt sok minden értelmet nyert. Mindig is éreztem, hogy valami hiányzik az életemből, belőlem, de ez az érzés Jacob érkezésével eltűnt, mint a kámfor. Nem voltam biztos abban, hogy teljes mértékben megértettem a bevésődés fogalmát, de éreztem, tehát tudtam, miről beszél.

- Jacob Black! - kezdtem mosolyogva - Pontosan tudom, miről beszélsz. Amíg távol voltam tőled, éreztem, hogy hiányzik egy darab belőlem, de most újra rátaláltam és nem akarom elveszíteni.

- Ne is mondj ilyeneket! Soha többé nem foglak elveszíteni, azt nem hagyom.



6. fejezet

Bizonyára mindenki számára kissé unalmasak voltak az előző fejezetek. Ez valamennyivel eseménydúsabbra sikeredett, igaz, rövidre is. Köszönöm a sok támogatást és segítséget többek között Bari-nak, aki mindig segített, ha valahol elakadtam, Wedó-nak, aki miatt nem keseredtem el, ha csak pár hozzászólást kaptam, azoknak, akik az idejüket arra fordították, hogy véleményt írjanak, mint pl. GiGi, Killa23, Holdfény, Péter Vivien vagy bárki más, akitől véleményt kaptam. Szóval küldöm minden kedves olvasómnak ezt a fejezetet! Jó olvasást!

 Coldplay - The Scientist

Nessie szemszöge:



Tisztán emlékeztem az útra, ami a régi életem helyszínéhez vezetett. Legutóbb karácsony után pár nappal jártunk itt anyával és apával. Nem tudom, miért pont utána, apáék szerint nagyapa nem ért rá karácsonykor, de ezt már akkor sem tartottam valószínűnek, ahogy most sem. Most szeptember eleje van, ami rajtam látható növekedést jelent. Egy erdőt szeltem át, nem sok kellett, hogy odaérjek. Éreztem, hogy apa már elindult utánam, de ez nem tántorított el tervemtől. Arra gondoltam, hogy megkérem nagyapát, hogy maradhassak pár napot. Nem tud nekem nemet mondani, szóval mikor beállít apa, Charlie bácsi megkéri majd, hogy maradjak. Apa nem csaphatja ki a hisztit előtte. Reméltem, hogy ezzel az egyszerű tervvel remekelni fogok. Ha emlékezetem nem csal - már pedig nem csal - , akkor Charlie bácsi házánál az erdőnek még nincs vége, tehát nem kell emberi tempóval közlekednem egészen a házig.
Megérkeztem. Mély lélegzetet vettem és elindultam a ház ajtaja felé. Mikor odaérkeztem hangosan kopogtattam, és hallottam ahogy nagyapa alatt megnyikordul a kanapé, amint feláll és ideballag, hogy ajtót nyisson.

- Nessie. - mondta meglepetten, reszelős hangján mikor kinyílt az ajtó, bár nem tudtam eldönteni, hogy kérdezte vagy kijelentette.

- Nagyapa. - mondtam neki, majd megöleltem.

- Gyere be! - mondta kissé zavarban, de melegen mosolyogva. Sosem volt jó házigazda. Beléptem az ajtón, majd, hogy elkerüljem a kínos helyzeteket otthon éreztem magam és leültem a kanapéra. Charlie bácsi követett és ő is a kanapén végezte.

- Megnőttél. Mi járatban erre? A szüleid?

- Gondoltam meglátogatlak. Rég jártam erre. A szüleim nem igazán tudnak arról, hogy itt vagyok. - kíváncsi voltam a reakciójára.

- Nem szeretnél maradni pár napra? Ő...tudod, elég magányos vagyok mióta ti elköltöztetek. - láthatóan még mindig zavarban volt.

- De, szívesen maradok. - mondtam mosolyogva. Ez könnyebben ment, mint vártam.

- Bella - kezdte, majd helyesbített -, anyád hogy van?

- Nagyon jól, bár hiányzol neki.

- Igen, igen. Ő is nekem. - mondta, szomorúság vegyült a hangjába. Nem lehet könnyű neki, újra elvesztette az egyetlen személyt, akit igazán szeretett. - Nem vagy...éhes? - kérdezte összevont szemöldökkel.

- Nem igazán. - a csengő megszólalt. Gyorsabb, mint gondoltam. Felálltam és kinyitottam, Charlie bácsi árnyékként követett.

- Helló, Charlie. - apa állt ott, ahogy vártam, de anya állt mellette.

- Helló! Gyertek be! - mondta Charlie, örült a nem várt látogatásnak. Amint mindenki belépett anya szinte nagyapa nyakába ugrott. Apa fagyos tekintetét az enyémbe fúrta, frusztrált.

Jó, tudom,hülye voltam, de nem tehettem mást. Egy kis szabadságra vágytam.- üzentem neki gondolatban, de nem sikerült meghatnom, pedig még komolyan is gondoltam.

- Mindenki halálra aggódta magát. - suttogta. Anya és Charlie bácsi a konyhába mentek beszélgetni.

- De hát Alice - kezdtem, de belém folytotta a szót.

- Alice semmit sem látott - folytatta halkan és beleszagolt a levegőbe. Kisebb fintor jelent meg az arcán. - Hol voltál? - szűrte a fogain keresztül. Sosem láttam még ilyen agresszívnak. Hirtelen nem tudtam mit mondani, de ő beérte a gondolataimmal is, úgy láttam valamennyivel megkönnyebbült.

- Soha, de soha ne csinálj ilyet még egyszer velem Nessie, megértetted? - lassan ejtette ki a szavakat. Mondandója elérte a kívánt hatást, bűntudatom támadt. Megöleltem apát, aki szorosan tartott magánál.

- Sajnálom.

Anyáék sétáltak oda hozzánk,mire elengedtük egymást.

- Edward, - kezdett bele Charlie bácsi - örülnék, ha maradnátok pár napra. - megint zavarban volt.

- Sajnos én nem tudok maradni, de Bella és Renesmée itt maradhatnak. - félsiker, bár már nem is bántam.

- Rendben. - vágtam rá vigyorogva. Charlie bácsi bólintott.

- Akkor én megyek is. - mondta apa, megöleltem, majd kettesben hagytuk anyával.

Miután elköszöntek anya elment bevásárolni, hogy legyen miből ebédet készíteni. Nagyapa hűtője elég szegényes volt, szinte csak halak voltak benne. Én ezalatt meséltem Charlie bácsinak az ottani unalmas életemről, ő szót ejtett a mostani ügyeiről, aztán csak tévéztünk, amiről beugrott az álmom, de sikerült hamar elhessegetnem és nem történt még csak hasonló sem a tévével. Az ebéd után kimerültnek éreztem magam, anya felvezetett a régi szobájába, ahol álomra hajtottam a fejem.


Jacob szemszöge:



Egy nap sem telt el úgy, hogy ne gondoltam volna Rá, mióta elment. Egy nap sem, hogy ne éreztem volna ezt a hatalmas fájdalmat, ezt a hiányosságot, ezt a szorítást a mellkasomban. Talán egyszer sem mosolyogtam azóta.  A távolsága olyan számomra, mintha az összes bordád eltört volna: a kívülállók ezt nem látják, de mindig fáj, amikor levegőt veszel. Szinte kényszert érzek arra, hogy meghaljak. Így nincs értelme az életemnek. Már csak egy dolog tart életben: az a csöppnyi remény, hogy még valaha láthatom. Tudom, hogy apámnak fáj, hogy így kell látnia és ezt sajnálom is, de ha elmennék az jobban fájna neki. Az "elmennék" szón rágódtam. Könnyebb lenne elfutni és érzéketlenné válni, annyival könnyebb csak menni, mint szembenézni ezzel a fájdalommal itt, egyedül...A szív darabokra hullása nem olyan hangos dolog, mint egy bomba felrobbanása. Sőt, gyakran olyan nesztelen, mint egy madár toll lehullása.. de akkor miért ilyen fájdalmas? Mert más nem hallja igazán...téged kivéve.

Charlie-hoz tartottunk éppen apámmal. Csak szótlanul ültünk az autóban, miközben kiértünk a La Push rezervátumból. Nincs bajom Charlie-val, a gond az, hogy ő is csak Rá emlékeztet. Bár ez talán már nem oszt, nem szoroz a dolgokon. Semmihez nincs kedvem, a halál gondolata szinte felvillanyoz, egy út, ami véget vet ennek. Annyiszor eltűnődtem már ezeken a dolgokon. Vajon hogy nézhet ki? Hogy érzi magát? Hol lehet? Ő is érzi azt, amit én? Minden rendben van vele? Ugyan olyan káprázatos, mint régen? Vagy káprázatosabb? Láthatom még valaha, akár egy percre is? Ha igen, mikor?
Kérdések egész listája sorakozott a fejemben, amikre nem kaptam választ sosem, talán nem is fogok. Túl sok a "talán", semmiben sem vagyok biztos és ez megőrjít. Megérkeztünk a házhoz, kiszálltam és kivettem apámat a kocsiból. Rég jártunk itt, most is csak meccset nézni jöttünk.

- Maradsz? - kérdezte rekedtes hangján apa, miközben az ajtóhoz toltam.

- Lenne értelme egyedül lennem? - kérdeztem közömbösen és fájdalommal.

Bekopogtam. Valaki finom léptekkel közeledett az ajtóhoz. Az ajtó kinyílt, szívem újra dobogni kezdett, mert megláttam a leggyönyörűbb, legkáprázatosabb, legtökéletesebb teremtést, akivel valaha találkoztam. Tompán érzékeltem, hogy valami leesett és eltört. A szám tátva maradt, nem hittem el, amit láttam. Ha ez egy álom, most ébredjek föl, mielőtt még beleélném magam. De nem lehet álom, minden fájdalmam elmúlt, úgy éreztem újra tudok lélegezni. Ez a levegő sokkal tisztább volt, mint bárhol máshol. Nem tudtam megmozdulni sem, éreztem, hogy a szemem könnybe lábad, de nem engedhettem, hogy a sok fájdalmam lecsorogjon arcomon. A világ legjobb érzései kavarogtak bennem: igaz szerelem, barátság, vágy, öröm, kiteljesedés, nyugalom és hasonlók. Idő közben jéggé fagyott szívemen megtört a jég, sőt elolvadt. Csak pár másodperc telt el, mégis fantasztikusan éreztem magam ennyi év után.

- Nessie. - mondtam rekedten, kiszáradt ajkaimmal.

- Jacob. - ejtette ki tökéletesen nevemet.

5. fejezet

Ezt a fejezetet Bari-nak küldöm, köszönöm szépen a sok segítséget, amit tőled kaptam! Közkívánatra Nessie ruháiról is hoztam képet.
Mindenkinek jó olvasást! 


A változás úgy jön, mint egy apró fuvallat, ami meglepegteti a függönyöket - úgy kúszik elő, mint a fűben rejtőző vadvirágok titkos illata.


Csak eszeveszettül rohantam, nem nézve, hol is lehetek. Nem bírtam felfogni, mi az oka annak, hogy Alice még nem szólt apának a szökésemről. Előbb utúbb észre fogják venni és én azt reméltem utóbb. Ha Alice nem szól, akkor lehet, hogy reggelig van időm, addig még elég sok idő volt. Bár a környéket elég jól ismertem Carlisle által, nem szabadott konkrét helyet kitűzni célként Alice miatt. Nem tudhatja hol vagyok, ami azt jelentni, hogy nekem sem szabad tudnom.

  Mikor már két órája futottam, a fák közt fényeket láttam beszűrődni, egy város fényeit. Sötét volt már, úgy kilenc óra lehetett és eléggé kimerültem. Elhatároztam, hogy leülök valahova, de nem voltam biztos benne, hogy jó ötlet. Végülis öt perc ide, vagy oda, mit számít? Az erdő szélétől emberi tempóval közlekedtem, megláttam egy padot, ami alkalmasnak tűnt. Nem igazán néztem körül, nehogy meglássak valami márkás ruhaboltot, mert akkor itt a vége, tudni fogják, hol vagyok. Még most is sétált pár ember a macskaköves utakon. A házak átlagosak, nem egy gazdag környék, nem messze tőlem volt egy magasított kör alakú zöld terület, amit betonnal vettek körbe, a tetején mindenféle színű virágok díszelegtek váltakozva. Több részletet nem igazán mertem szemügyre venni, úgyhogy inkább csak a lábaimat fixíroztam és elmélkedtem, hogy mi oka lehetett Alicenek csöndben maradni. Bár nem lehettem teljesen biztos ebben, de még sem értettem, hogy miért nem jött el apa, és ráncigált haza. Vagy ennyire jól csináltam? Nevettem magamban a gondolatra, hogy sikerülne megtévesztenem egy látnokot, vagy mit. Valaki leült mellém, megijedtem a gondolatra, hogy lehet, hogy valamelyik családtagom, de aztán megcsapott egy illat, vagy inkább szag. Nem volt rossz illata, inkább közönbös. Ránéztem, egy barna hajú, kreol bőrű 16-17 év körüli srác volt. Rövid haja kissé oldalra volt fésülve, de jól áltt neki.

- Remélem, nem baj. - mondta szemembe nézve.

- Micsoda? - néztem rá értetlenül.

- Hogy leültem. - miért lenne baj?

- Nem. - mondtam és reméltem, hogy lezártuk a beszélgetést.

- A nevem Jason. - folytatta és kinyújtotta felém jobb kezét. Magamban hálálkodtam Carlisle-nak, hogy mindent elmondott az emberekről és a szokásaikról. Megráztam a kezét.

- Nessie.

- Szép neved van. A környéken laksz? Még sosem láttalak errefelé. -barátságosnak tűnt, szóval belementem a beszélgetésbe, amúgy sem látom soha többet.

- A szomszéd városban lakom. - igyekeztem kihagyni a földrajzi neveket a beszélgetésből.

- És mit csinálsz itt éppen éjszaka? - kérdezte szemöldökeit összevonva. Haboztam, majd úgy döntöttem elmondom neki az igazat.

- Hát, összevesztem az apámmal és... elszöktem. - vártam a reakcióját, de csak tompa bólogatást kaptam. - És te mit csinálsz itt?

- Mostanság eléggé felfordult az életem. Ide jöttem, hogy kicsit magamban lehessek.

- Akkor nem könnyítem meg a dolgodat. - szája féloldalas mosolyra húzódott, visszamosolyogtam.

- És hova mész most? Itt fogsz csövezni az utcákon? - még mindig mosolygott. Nem tudtam mit válaszoljak, szóval megint csak mondtam az igazat.

- Fogalmam sincs, majd...kitalálom. - egy percig gondolkozott
.
- Mi lenne, ha - habozott - ha mondjuk a ma éjszakát nálam töltenéd? - micsoda? Az kizárt, csak pár perce ismerem. Ezek voltak az első gondolataim, aztán átgondoltam. Nem tud bennem kárt tenni, és nem valószínű, hogy akarna is bármit ártani nekem.

- Nem akarok zavarni, csak pár perce ismertük meg egymást.

- Az anyámmal élek, aki most éppen elutazott üzlet miatt, én pedig örülnék, ha lenne egy kis társaságom. - át kellett futnom a lehetőségeket. Akármikor megölhetem, bár amit apa mesélt az emberi vér szagáról, abból eddig semmit nem érzékeltem. Nem ég a torkom a vágytól, egy csepp késztetés sincs bennem, hogy megtámadjam. Ha, nagyon végső esetben, mondjuk valamilyen lehetetlen módon mégis megtámadna Alice biztos, hogy nem ülne tétlenül. Nincs mit vesztenem, nem tudok hova menni és túl fáradt vagyok ahhoz, hogy átfussam az éjszakát.

- Rendben, de csak, ha tényleg nem zavarok. - most már vigyorgott, láthatóan elégedett volt.

- Akkor - felállt - induljunk. Elég magas volt, majdnem egy fejjel magasabb volt nálam. Én is feláltam és elvezetett a házáig, az úton végig a földet néztem. A ház szép volt kívülről is és belülről is egyaránt. Belépve egy kisseb előszoba fogadott, itt volt hely a kabátoknak és a cipőknek. A fal kivizöld, a padló laminált és világos,  az ajtók barnák és a felső részük üveges, de nem lehet átlátni rajta. Levettem a fehér, magasszárú spotcipőm, ami elég koszos volt és a hátizsákom. Egy sötét farmer volt rajtam, egy sima fehér felső és egy fekete bőrdzseki, amit levettem és felakasztottam egy fogasra.

- Körbevezetlek. - jelentette ki Jason, mire ránéztem. Ő is engem nézett, mosolygott. Most láttam csak igazán az arcát, egész helyes volt.

- Csak rajta! - mondtam. Elindult, megragadta a karom és maga után húzott. Érintése meleg volt, majdnem forró.

- Ez lenne az étkező, erre a nappali, az étkező, és anyám szobája - mutogatott körbe. - ja és itt egy fürdőszoba. Ez az enyém. - mutatott a mellettünk lévő ajtóra, az előszobához ez állt a legközelebb. Az előszobát egy ajtó választotta el az amerikai konyhától, a konyhabútorok barnák voltak, és egy pult kerítette el a többi helyiségtől, amihez tartozott egy bárszék. A konyhától jobbra volt a nappali, két piros bőrkanapé állt szemben egy nag plazmatévével. Rengeteg dvd és kazetta volt a tévé két oldalán levő szekrényeken, amik világos barnák voltak. A fal itt kék volt és nem értettem hogyan, de passzolt a piros kanapékhoz. A nappali mellett volt egy rész, amit három oldalról falak vettek körbe, a szabad oldala a nappalira nyílt. Ez volt az étkező, üvegasztallal és magas háttámlájú székekkel. E mellett volt Jason édesanyjának szobája, amit félkör alakú fal választott el a többi helységtől. A konyha mellett volt egy kicsi folyosó, ahonnan három ajtó nyílt.

- Ez itt a gardrób - mutatott az első ajtóra, bal oldalt. - ez a női fürdőszoba - ez a szemben lévő volt - és ez a szobám. -  jobb oldal.

- Igazán szép ház! - ismertem el, pulóveremet két kezemmel fogtam még mindig.

- Tudod mit? Most menj, fürödj le, addig csinálok valami kaját. - bólintottam. Bement a gardróbba, mikor kijött egy bő fekete pólott és egy szintén fekete, pamut rövid nadrágot adott a kezembe, miután kivette a pulóvert a kezemből. Benyitott a fürdőszobába és egy kosárra mutatott a földön, amiben szépen felvoltak göngyölve a törölközők. - Itt vannak a törölközők, amelyiket csak akarod. - furcsa volt a kedvessége, de jól is esett.

- Köszönöm. - mosolyogtam a lehető legkedvesebben.

- Semmiség. - mondta vigyorogva, majd elment a konyhába. Bementem a fürdőszobába, ami szintén nagyon szép volt. Egy hatalmas sarokkád hívogatott magához, megengedtem a vizet, amíg vártam, hogy elegendő mennyiség kerüljön a kádba, megnéztem magam a tükörben. Egészen tűrhető, bár a hajam göndörebb, mint általában, még így is a mellem alá ért. Elzártam a vizet, majd levetkőztem és bemásztam. A meleg víz nagyon jól esett a bőrömnek, próbáltam sietni a fürdéssel, hogy ne tűnjek túl pofátlannak. Kimásztam, megtörölköztem és felvettem a ruhákat, amiket kaptam, csak ekkor vettem észre, hogy a pólón, amit kaptam van egy kacsa, aranyos volt.
Kimentem a konyhába, ahol Jason épp szendvicseket készített. Értékeltem, hogy ő csinálta meg és nem vett elő egy pár napos pizzát a hűtőből és rakta be a mikróba. Odamentem hozzá és a márvány pultnak dőltem.

- Segítsek? - kérdeztem.

- Nem kell, kész van. Két tányérra rakta, megfogta a tányérokat, majd végignézett.

- Csodásan állnak a ruháim. - mondta vigyorogva.

- Képzelem. - forgatta a szemeim. Elindult a nappaliba.

- Nem baj, ha itt eszünk? - kérdezte.

- Nem. - kifejezetten tetszett az ötlet, sokkal barátságosabb. Leültem, egy tányért adott a kezembe, majd bekapcsolta a tévét és leült mellém a saját tányérjával, éreztem bőre melegségét. Kapcsolgatta még egy darabig, majd végül talált egy filmet, amit vacsi közben néztünk. A szendvics finom volt, és jól is laktam vele. Mikor megettük kivitte a tányérokat, én mentem utána, felültem a pultra, amíg ő a szekrényben kutatott.

- Köszönöm. - mondtam a lábamat összekulcsolva.

- Nincs mit. - mondta és elővett két poharat. - Mit szeretnél inni? - kérdezte mosolyogva.

- Mindegy. Tényleg köszönöm. Nem tudom mivel érdemeltem ki. - kaptam egy pohár kólát, amit egyből meg is ittam. A poharat leraktam magam mellé. Elém állt, szemünk egy vonalban volt.

- Nem tudtalak volna csak úgy elengedni, ki tudja mi történik veled éjszaka egy ilyen környéken. Hány éves is vagy? - gyorsan váltott témát.

- Tizenhat. És te?

- Tizenhét. - megint féloldalas mosolyra húzódtak akjai, muszály volt visszamosolyognom. Elég derűs természete volt, jól éreztem magam a környezetében, akárcsak Jasperében. És nem tudom miért, de úgy éreztem bízhatok benne. Közelebb lépett, ami kicsit idegesített, csak centik választottak el arcától. Kezeit két oldalamra rakta, úgymond fogva tartott, nem menekülhettem előle. Arca egyre közelebb merészkedett az enyémhez, nem tudtam mi tévő legyek, gyengéden a szájához érintettem a kezem.

- Jason. -suttogtam. Hirtelen elhúzódott.

- Sajnálom. Nem tudom mi ütött belém, nehéz neked ellen állni. - láthatóan igazat mondott. Sokan mondták már, hogy van egyfajta vonzerőm. - Elmegyek lezuhanyozni, addig le tudod foglalni magad? - kérdezte zavartan, csak bólintottam.
Csak pár perc volt, amíg visszaért, addig a filmet néztem, elég fáradt voltam.

- Szeretnél aludni? - megint csak bólintottam, még kínosan éreztem magam az előbbi incidens miatt. - Gyere! - Elindultam utána, bevezetett a szobájába, a fal halványkék volt, a függönyök ehhez passzoló sötétebb kékek, szintén laminált padló és ami a legjobban tetszett egy hatalmas franciaágy. A szekrények sötét fából készültek, sok könyv volt rajtuk. Egy számítógép díszelgett az atjó mellett egy íróasztalon, az ággyal szemben egy tévé. A földön már meg volt ágyazva, gondolom megcsinálta, amíg fürödtem.

- Enyém a föld. - mondta.

- Mi? Nem, nem, nem! Az kizárt! Így is túl sokat kaptam. Tiéd az ágy! - mondtam.

- Ja - szisszent föl - majd hagyom, hogy a földön aludj.

- Ragaszkodom hozzá. Nem lesz bajom belőle.

- Én pedig ragaszkodom ahhoz, hogy az ágyban aludj. Habár, ha jobban bele gondolok elég nagy az az ágy mindkettőnknek.

- Rendben. - mondtam makacsul, bár nem találtam a legjobb ötletnek, de nem hagyhatom, hogy a földön aludjon, ha már ennyi mindent megtett értem.

- A francba! Azt hittem megtörlek. - elnevettem magam.

- Te mindenképp az ágyban fogsz aludni és ha ehhez az kell, hogy én is ott aludjak akkor ott is fogok.

- Hát jó. - egyezett bele és bemászott az ágyba. - Nem jössz? - én is bemásztam mellé. A távolság nem volt túl nagy köztünk, ami zavart. Az oldalára feküdt és kitámasztotta a fejét, én a hátamra feküdtem, hogy kerüljem a pillantását.

- Azt mondtad, hogy felfordult az életed. Mire gondoltál? - kérdeztem halkan és reméltem, hogy kapok választ, de egy fél percig néma csönd volt.

- Ezt elég nehéz lenne szavakba önteni, mert igazából én sem tudom, mi történt. Megváltoztam, és ez a változás nem éppen jó. Változott a testem, a közérzetem, sokkal ingerültebb vagyok és egyelőre még nem emésztettem meg ez a dolgot. - forgattam egy darabig a fejemben a szavait, de nem igazán tudtam megérteni.

- Tudok segíteni? - kérdeztem megtörve a csendet.

- Kétlem. - sóhajtott, lerakta a fejét a párnára, amit újra hosszas csönd követett.

- Jó éjt, Nessie. - suttogta, majd megfordult.

- Jó éjt, Jason. - suttogtam vissza majd behunytam a szemeim.

Charlie bácsinál voltam, tv-t néztünk. Csak szótlanul ültünk, miközben nagyapát tanulmányoztam. Barna hajába néhol ősz tincsek vegyültek, mikor rámpillantott szarkalábak jelentek meg szemei sarkában. Mosolygott, ez melegséggel töltött el. Épp meg akartam szólalni, mikor a tv recsegni kezdett,majd hangyás lett a kép. A következő pillanatban egy fekete kör jelent meg rajta, amiből víz folyt ki.


- Nagyapa, kilyukadt a tévé! - mondtam neki meglepődve, deja vu-m volt.


- Ez bizony lyukas. - értett egyet velem és továbbra is mosolygott, mintha mi ez valami hétköznapi dolog lenne.  Tovább néztem a víz csöpögését, mikor egy hófehér vizes,koszos kéz nyúlt ki a lyukon keresztül és érkezett a padlóra. A kézhez tartozott egy test is, ami lassacskán kivánszorgott az öreg készülékből. Éreztem, hogy tennem kéne valamit, de még se rugdoshattam vissza a tévébe. Egy lány térdelt előttünk, haja hollófekete, derékig érő, eltakarta arcát, ruhája egy hálóinghez hasonlított,  csurom víz és piszok volt. Térden kúszva elindult Charlie bácsi felé, aki már annyira nem vigyorgott, kiült arcára a rémület. Hasonlóképpen éreztem, testem leblokkolt, nem bírtam megmozdulni, hogy segítsek neki. Kiáltani akartam, de egy hang sem jött ki a torkomon. Tétlenül néztem, ahogy a lány egyre közelebb megy nagyapához, majd elér a lábához és rámászik. A lány hirtelen mozdulattal rámpillantott. 


Felriadtam. A falon levő óra reggel hatot mutatott, tudtam hova kell mennem és azt is, hogy sietnem kell. Jason-re néztem, még mindig aludt. Óvatosan, de gyorsan kimásztam az ágyból, felkaptam a ruháim és a fürdőben felöltöztem. Bár a táskámban voltak ruhák, nem volt időm elmenni érte, tehát az előző napi szettet vettem fel. Körülnéztem a női fürdőszoba fiókjaiban, kivettem egy fésűt és egy hajgumit, gyorsan kifésültem és copfba kötöttem a hajam. Bementem Jason szobájába és hangtalanul papírt és tollat kerestem, a szaguk után mentem, ígyhát könnyű dolgom volt. Elkeztem írni a levelet, a tolt csak suhogott a papíron.

Jó reggelt Jason! Muszáj volt korán elmennem, kérlek ne haragudj!  Nagyon köszönök mindent: Nessie

Ráírtam a papírra a telefonszámomat is, a búcsúlevelet leraktam a párnára, amin feküdtem. Az előszobába siettem, felkaptam a cipőm és a dzsekim, majd kiviharoztam az ajtón és elindultam Forksba.

Első díjam :)



Huhúú, megkaptam az első díjam. :D
Nagyon szépen köszönöm a díjat Netty-nek. Tényleg nagyon.

Akiknek továbbadom:
Bari
Sunny
Wedó, bár az ő története nem teljesen Alkonyatos :)

4. fejezet

Sziasztok! Meghoztam az eddigi legrövidebb és talán legeseménydúsabb fejezetet.Most jönnek az izgibb részek. Mivel nagyjából mindenki szeretett volna olvasni Nessie és Em vadászatáról természetesen megírtam. Remélem tetszeni fog! Örülnék, ha mondanátok véleményt.

Egy kisebb hegylánc felé közeledtünk.
- Mindjárt ott vagyunk. - mondta Emmett izgatottan. Mi tagadás, én is fel voltam spanolva, élveztem a természet minden egyes sajátosságát. Tüdőmet megtelítettem friss levegővel, éreztem benne a virágok illatát, akár külön-külön is meg tudtam volna mondani a nevüket, olyan tisztán éreztem. Lehetett érezni benne a nyirkos fű valamint a pézsma aromáját. A szél pajkosan játszadozott a hajammal, a nap sugarai egészen vörös színt kölcsöznötek neki. Szabadság. Isteni kacajt hallattam és gyorsabban szeltem át a hegy tetejéig vezető utat. Emmettet is sikerült lehagynom. Mikor hallottam, hogy megállt, megtorpantam. Furcsa érzés volt állni ennyi futás után.

- Megjöttünk. - mondta Em a kelleténél hangosabban egy rövid kacaj kiséretében. Tetszett ez a lelkesedés. Magamba szippantottam annyi hegyilevegőt, amennyit csak tudtam. közelebb mentem a hegy széléhez, hogy szemügyre vegyem a tájat. Nem messze egy kissebb tó díszelgett, amit néhány sor fenyő választott el a hegységtől. A tó után hosszúkás virágú sárga növények színezték a zöldes tájat. A hegy mögött, amin álltunk volt egy nagyobb hegy is, ez havas volt.

Emmett morgott. Hátranéztem, teste védekező állásban, vagy jelen esetben támadóban. Lábai terpeszben, térdei behajlítva, háta görbén megfeszítve. Felvettem ezt a helyzetet. Attól a pillanattól fogva az ösztöneim rabja lettem, nem tudtam Emre figyelni. Éreztem a levegőben azt a mámorítóan édes illatot aminek hatására rohanni kezdtem, nem figyeltem merre, csakis az egyre erősödő illat után. Elcsábított. Megálltam és lelapultam egy sziklatömb mögé. Egy hatalmas fekete medve cammogott lassan, kimérten. Tökéletes. Elsuhantam előtte, hogy kissé felhergeljem. Vére felpezsdült, megbolondított, körberohantam, mire medve megtorpant. Egyik pillanatról a másikra egy szikla tetején találtam magam. Zsákmányom háttal állt nekem, alattam 3-4 méterrel. Hirtelen rávetettem magam és lecsaptam a nyaki ütőerére. A gyönyör végigfutott rajtam minden porcikámat meglódítva. Próbált küzdeni, két lábra áltt és kalimpált a mancsaival. Visszatért a földre és oldalára esett, ami jelezte, hogy vége a küzdelmének. Lemásztam róla, megtöröltem a szám.

- Hé! Azt hol találtad? - kérdezte Emmett. Mintha nem is egy medvéről lenne szó, elnevettem magam.

- Áh, biztos csak valaki elhagyta. - válaszoltam. - De neked már nincs maci! Így is kevés van belőlük. - Nem figyelt rám. Csak szaglászott.

- Jávorszarvasok délkeletre. - futásnak eredt én pedig a nyomába szegődtem, tartottam a tempót. Egymás mellett futottunk.

- Jávorantilopok! -helyesbítettem.

***
Miután mindketten eleget ettünk, hazaindultunk. A vadászat fantasztikus volt. A vértől sokkal erősebbnek, emberfelettinek éreztem magam és Emmett is örült, hogy őt kértem meg. Edward jobban szereti, ha emberi kaját eszek, ezért nem igazán járok vadászni. Lehet, hogy legközelebb vele jövök, már ha addig megbékél azzal, hogy már nem vagyok az ő kis vámpírbébije.
Mikor hazaértünk furcsa mód nem voltam kifáradva, sőt elevenebbnek éreztem magam, mint máskor. Otthon elég fagyos volt a hangulat, mindig elég lapos, de most nem ugyanaz a légkör volt otthon, mint máskor. Rosszat sejtettem.
- Történt valami? - kérdeztem mindenkitől.

- Nessie menj a szobádba. Egy perc és megyek. - Edward hangja nyugodt volt, de tudtam, hogy ennek nem lesz jó vége. Na ne. Kissé dühösen méregettem Edwardot, majd vonakodva elindultam a lépcsőn. A szobámhoz érve bevágtam magam mögött az ajtót és gépiesen leültem az ágyamra. Már megint mit talált ki? Mi baja? Apa bejött és leült mellém.

- Tudom, hogy dühös vagy rám - kezdett bele. - de meg kell értened, hogy mindezt azért csinálom, hogy megvédjelek.

- Még mindig nem értem, hogy mitől próbálsz annyira védeni.

- Minden erőmmel azon vagyok, hogy ne is kelljen megtudnod. - egyre dühösebb lettem, próbáltam nem kimutatni és inkább csöndbe maradtam. - Szeretném, ha egy darabig - tehát életem végéig - hallgatnál rám és...azt tennéd, amit mondok. - ezen a ponton nagyon kiakadtam. Tegyem azt, amit Ő mond? Az egy dolog, hogy az apám...de, szinte születésem napján erősebb voltam már mint egy átlag ember és most azt kéri, hogy ahogy fütyül, úgy táncoljak, csak mert félt? Próbáltam visszafogni gondolataimat, de nehezebb volt, mint hittem, iszonyat dühös voltam. Edward összepréselte ajkát.

- Én sem akarom, de így a legjobb. - mondta és kiment. Gyönyörű végszó. Forrtam a dühtől.

Valami megoldást akartam találni erre. Ahogy mocorogtam az ágyban egy terv kezdett kirajzolódni a fejemben, de meggondoltam magam. Nem szökhetek el. Elmentem, lezuhanyoztam, ruhába öltöztem pizsi helyett, majd lementem a nappaliba. Edward nem volt ott szerencsémre. Megöleltem anyát, aki éppen mosogatott utánam. Vizes kezeit eltartva tőlem visszaölelt. Aztán felmentem a szobámba és ablakot nyitottam. A kora esti hűvös levegő bejárta  a szobát. Gyorsan kellett cselekednem, előkaptam egy hátizsákot a szekrény mélyéről. Aztán újra meggondoltam magam. Nem tehetem ezt. És különben is hova mennék? Eldobtam a táskát és csak ültem a földön. Becsuktam a szekrény ajtaját, sikerült lebeszélni magam a távozásról. A tv-hez kúsztam és bekapcsoltam. Egyre hűvösebb lett a szobában, de ez nem zavart, sőt jól esett. Próbáltam a tv-re koncentrálni, csak, hogy ne gondoljak semmi másra. Egy óra tétlenkedés után előkaptam a hátizsákot, majd rettentő gyorsan bevágtam pár cuccot, amire szükségem lehet. Felkaptam a hátamra, majd elindultam az egyetlen úton, ahol ki tudtam jutni: az ablakon. Próbáltam minél halkabban földet érni, majd rohanni kezdtem az ismeretlenbe.

Kinézet :)

Hát..felraktam egy új kinézetet. Szerintem nem lett a legjobb, de jobb, mint a semmi. Remélem legalább nektek tetszik. Köszönöm szépen a visszajelzéseket, örülök mindegyiknek. Következő fejezet nem tudom mikorra várható, próbálok sietni vele, de kéne bele egy kis izgalom szóval lehet, hogy átvariálom az eddigi elképzelésemet, hogy hamarabb történjenek izgalmas dolgok ;). Na jó asszem megyek is folytatni. Páá :)

***
Nem tudom eldönteni, hogy belerakjam-e Nessie és Emmett vadászatát. Őszintén szólva nincs sok kedvem megírni, de ha titeket érdekel, akkor szívesen belerakom. Már elkezdtem, de szerintem nem valami érdekes. Ezért indítottam egy szavazást. Örülnék, ha szavaznátok. Minél többen szavaztok, annál hamarabb jön a fejezet. Előre is köszönöm :). 

3. fejezet

És itt van a 3. fejezet is. Kicsit sokáig írtam, mert nem volt sok kedvem. Legszívesebben belecsapnék a közepébe, de addig ilyen kis unalmas fejezetek lesznek, remélem nem bánjátok. Megpróbálok sietni a 4. fejezettel. Pár napon belül remélem fent lesz. Örülnék néhány kritikának. Jó olvasást kíván: Nessie

Egy ismerős házban voltam. Fakó, világos színek mindenhol, főleg fehér. A formák letisztultak, szemben velem, a szoba egyik végében egy zongora állt. Én egy több részből álló kanapén ültem. Velem szemben, a lábamnál Alice ült és vigyorogva beszélt hozzám. Kicsivel később Rosalie is megérkezett, leült Alice mellé. Hangokat nem hallottam. Végignéztem magamon. Végtagjaim rövidek voltak, amiből arra következtettem, hogy még kisbaba vagyok. Az ajtó becsapódott, befújt a szél. Valaki bejött a zongora mellett levő ajtón, de  semmit nem láttam belőle csak homályos foltokat. Talán félmeztelen volt. Leült mellém. Annak ellenére, hogy közvetlen közelemben volt, még így sem láttam belőle semmit. Éreztem valami melegséget. Rosalie megragadott, észrevettem egy fényképezőgépet a kezében. Ekkor felébredtem. Furcsa egy álom volt.
Kicsit kómásnak éreztem magam. Bella pakolászott a szobámban. Biztosan a tegnapi kupit rakta helyre. Észrevette, hogy nézem, majd bűnbánóan suttogni kezdett:

-  Ne haragudj, nem akartalak felébreszteni. - ránéztem az órámra. Háromnegyed tizenkettő volt.

- Épp ideje volt. Egyébként meg sem hallottalak. - mondtam kissé rekedtesen. Igazán meghagyhatta volna nekem a takarítást. Nálam ez jó unaloműző tevékenységnek számított. Aztán eszembe jutott a vadászat, amit lebeszéltem Emmettel.
 - Szerinted Apa elenged ma Emmettel?

- Vadászni? Nekem úgy tűnt lecsillapodott. Persze, ez nem azt jelenti, hogy nem haragszik mindenkire, de ha rákérdezel... - közbevágtam. Esélytelen, hogy rákérdezzek. Nem terveztem, hogy beszélek vele, amíg benne van ebben a "szigorú szülő" szerepben.
- Mi lenne, ha te kérdeznéd meg? - kértem tőle. - Neked nem tud ellenállni. - kacsintottam Anyára. - anya aranyosan kacagott.

- Megpróbálhatom. - megfogott egy tálcát, amin két pohár állt.

- Natalie? - kérdeztem.

- Natalie elment. Nem akart felébreszteni, de azt üzeni, hogy nagyon jól érezte magát veled és, hogy nem sokára meglátogat.

- Igazán felébreszthetett volna. - mondtam inkább csak magamnak. Bella az ajtó felé indult, visszanézett, rámmosolygott, majd elhagyta a szobát. A levegő kissé fülledt volt. Az idő kint tökéletesnek bizonyult.  Kibújtam az ágyból és ablakot nyitottam. Szinte még éreztem a számban az energiaital tutti-fruttis ízét. Felkavarodott a gyomrom. Soha többet nem iszok egy kortyot sem. Előkaptam pár kényelmes, megunt cuccot a vadászat miatt. Felöltöztem, és kimentem a fürdőszobába, a szoba ajtaját nyitva hagytam, had szellőzzön. Össze szedtem magam, majd izgatottan Emmették szobája felé vettem az irányt. Bekopogtam. Sosem tudhatom mi folyik bent.

- Gyere csak! - szólt Rose. Bekukkantottam az ajtón. Emmett és Rosalie éppen egymás karjaiban feküdtek a hatalmas franciaágyon. Szerencsére ruhában.

- Hé, Nessie! - üdvözölt lelkesen nagybátyám. - Áll még a vadászat? - kérdezte egyik szemöldökét felvonva.

- Nagyon remélem. Farkas éhes vagyok. - vigyorogtam. Besétáltam és leültem az ágyra törökülésben, feléjük fordulva. - Edwardon múlik. - Rosalie kibújt Emmett karjaiból majd az ablakhoz sétált és kifele nézegetett. Emmett két izmos karját a feje alá tette.

- Csak elenged a leggyorsabb, legalattomosabb, legokosabb, legprofibb vármpírral. - hangos nevetésben törtem ki, hallottam, ahogy Rose is nevet. Emmett lerúgott az ágyról, de a nevetést még a padlón sem tudtam abbahagyni. Rosalie lassan abbahagyta, és felsegített. Próbáltam elfolytani, de továbbra is rázkódtam.

- Ez tetszett, Emmett. - Em sziszegett valamit, de nem foglalkoztatott különösebben.
Felálltam és körbenéztem nagy szobájukban. Még sosem nézem körül úgy igazán. Az ággyal szemben egy sötét fa szekrénysor állt, végig a fal mellett. Közelebb mentem hozzá és végignéztem. A polcokon nem volt sok minden. Pár könyv, egy óra, egy sötétbarna ékszeres doboz a család címerével, CD-k, DVD-k és pár fénykép. Az egyiken Emmett és Rose esküvői képe. Gyönyörűen néztek ki.

 - Jól áll a szmoking. - jegyeztem meg Em-nek, és éreztem, hogy már ott is áll mögöttem. Odanyúlt egy vastag fehér könyvért és meglebegtette előttem.

- Ezt még nem is láttad! - mondta melegen mosolyogva. Sosem láttam azelőtt ilyen nyugodtnak az arcát. Leült egy kanapéra. Én és Rose is csatlakoztunk hozzá. Em kinyitotta a nagy könyvet. Az első oldalon két kép volt. Az egyiken egy kisbaba vállig érő göndör fürtökkel. Mellepően hasonlított Edwardra.

- Te jó ég! Mindig elcsodálkozom, milyen gyorsan felnőttél. - mondta Rosalie.

- Ez komolyan én vagyok? - kérdeztem halkan és megsimítottam a képet.

- Te bizony. - válaszolt Emmett. Láthatóan tetszett neki a kép. Az alatta lévő képen Edward a kezében tartott, Bella mellette ült. Mind a ketten engem néztek. Látszólag Apa arcát szerettem volna megérinteni. Rose lapozott. Minden oldalon két kép szerepelt. Az elsőn Alice, Rose és én.

- Nagyon sok képet csináltunk. Rettentő gyorsan nőttél és kellettek az emlékek. - magyarázta Rosalie.
A másodikon Esme karjaiban Carlisle-lal voltam. Egy másikon Emmett és Jasper játszottak velem. És volt egy kép, amin egyedül ültem egy kanapén. Ahogy ezt a képet megláttam végignéztem az előzőeket. Mindegyik abban az ismerős házban készült, amiről múlt éjjel álmodtam. Lehet, hogy megálmondtam egy régi emléket. Bár egy kicsit sem emlékeztem rá. Álmomban ült valaki mellettem, de nem láttam ki volt. A képen viszont egyedül ültem a kanapén. Valószínűleg máshogy álmodtam, mint ahogy történt.  A gyomrom  újra megkordult. Emmett hirtelen becsapta az albumot.

- Ideje vadászni! A képek megvárnak. - visszarakta az albumot a helyére és már bent sem volt a szobában. Rose-ra nézem.

- Menj csak! - mondta mosolyogva. Emmett után mentem. Éppen apával beszélt. Leültem egy bárszékre a konyhában, mintha nem tudnám, mire készül nagybátyám. Nézegettem a körmöm és magamban elemezgettem, hogy Edward ne fogjon gyanút.

- Veletek megyek. - mondta apa a kelleténél hangosabban, bizonyára azért, hogy halljam. Töprengtem egy darabig. Minden áron el akarja rontani a kedvem?

- Emmett és én. Senki más. - mondtam keményen. Edward arca megfeszült. Emmettre pillantott, és bólintott. Néztem Em arcát, miközben a pulton álló tálból epret eszegettem. Apa kiment.

- Na?

- Úgy tűnik indulhatunk. - rántotta meg a vállát.

- Ketten? - kérdeztem gyanakodva.

- Ketten. - lehuppantam a székről és az ajtó felé vettem az irányt. Hallottam a lépteket magam mögött.

- Hova menjünk? - kérdeztem szembefordulva bácsikámmal és izgatottan dörzsölni kezdtem a tenyerem.

- Csak utánam, Nessie. Csak utánam. - az első dolog, ami erről a hangsúlyról eszembe jutott az egy pedofil volt. Emmett elindult, majd én is utána.

***
Rosalie szemszöge


A szobámban voltam. Jobban mondva a szobánkban. Emmett karjai elég kényelmesnek bizonyultak, bár vámpírként nincsenek nagy igényeim. Itt mégis jobb volt, mint bárhol máshol. Csak szótlanul élveztük egymás jelenlétét. Hallottam, ahogy valaki közeledik, majd bekopogtat. 

- Gyere csak! - mondtam. Renesmée bedugta a fejét a résnyire nyitott ajtón. 

- Hé, Nessie! - Emmett élénken üdvözölte. - Áll még a vadászat? - már értem miért. 

- Nagyon remélem. Farkas éhes vagyok - leült az ágyra. - Edwardon múlik. - felálltam és az ablakhoz sétáltam, hogy tereljem a gondolataim. A "farkas" szótól a hideg is rázott, képletesen persze. 

- Csak elenged a leggyorsabb, legalattomosabb, legokosabb, legprofibb vármpírral. - Nessie szinte röhögőgörcsöt kapott. Én sem tudtam visszatartani, bár nem tudtam pontosan, hogy Em egoizmusán vagy Nessie reakcióján nevettem. Szerelmem sértődve megrugta Nessiet, aki a földön landolt. Ezen még inkább nevetni szerettem volna, de annak nem lett volna jó vége. Sikerült lecsillapodnom, majd felsegítettem Renesméet. 

- Ez tetszett, Emmett. - mondta és majdnem újra elnevette magát. 

- Csak féltékeny. - könyvelte el Emmett. Egomán barom. Nessie a szekrények felé vette az irányt. Nem sokszor járt itt, bár meg is értem. Sosem lehet tudni mi folyik itt. Nem ártana kulcsot szerezni a zárhoz. 

- Jól áll a szmoking! - mondta Emnek. Az esküvői képünket nézte. Tényleg jól áll neki, gondolom ezt Ő sem gondolja másképp. Emmett hirtelen Nessie mögött termett. A elvett egy albumot a polcról. Renesmée kiskori képei. 

- Ezt még nem is láttad! - mondta, hallotam a hangján, hogy mosolyog. Leült. Mi is csatlakoztunk majd végignéztük a képeket. Az emlékek élesen törtek a felszínre.

- Te jó ég! Mindig elcsodálkozom, milyen gyorsan felnőttél. - álmélkodtam. 

- Ez tényleg én vagyok? - mutatóujjával megsimította a képet. Ilyen buta kérdést. Teljesen úgy nézett ki, mint most. Csak nagyobb és a haja is hoszabb. 

- Te bizony! - válaszolt Emmett. Nézegettük a képeket. 

- Nagyon sok képet csináltunk. Rettentő gyorsan nőttél és kellettek az emlékek. - emlékeztem vissza. Renesmée egy képnél leragadt. Visszalapozott és megnézte az előző képeket. Nem értem, miért tartotta furának. Vagyis igazából tudom, de ő nem tudhatja. Nem tudhat Jacobról. A fejem lepergett ez a múlbéli jelenet. Képeket kezdtünk csinálni Alice-szel. Jacob besétált és leült Nessie mellé. Alice addig győzködte, mígnem belement egy közös képbe Nessievel. Azóta minden megváltozott. Jelentőségteljesen összenéztünk Emmettel. Biztos voltam benne, hogy egyre jár az agyunk. Valamit csinálni kellett, hogy Nessie még véletlenül se kérdezzen semmit a képről. Em agya gyorsabban forgott. Becsapta a vastag albumot.

- Ideje vadászni! A képek megvárnak. Emmett már el is tűnt, Nessie habozott.

- Menj csak! - erőltettem egy mosojt. Nehezemre esett. Renesmée szintén eltűnt. 
Nagyot sóhajtottam. Nem tudtam mire vélni a viselkedését. A képet még sosem látta ez előtt. És ha látta volna, akkor sem emlékezhet Rá. Arra a korcsra.  Az ki van zárva. Tétlenül ültem ott egy darabig ezen töprengve. Még sem ülhettem a babérjaimon. Edwardhoz siettem. A nappaliban találtam, épp olvasott. 
Edward, beszélnünk kell. Ledobta a könyvet és feszülten odajött hozzám. Homloka ráncba szaladt majd kérdően nézett rám. Lefuttattam magamban a történteket. Egy darabig nyugtalanul nézett maga elé. Szemében értetlenséget fedeztem föl. Hasonlóképp éreztem én is. Nem tudtam, mit mondhatnék. Értelmetlen az egész. Sőt, lehetetlen. Edward rázta a fejét, de ő sem tudott megszólalni.