3. fejezet

És itt van a 3. fejezet is. Kicsit sokáig írtam, mert nem volt sok kedvem. Legszívesebben belecsapnék a közepébe, de addig ilyen kis unalmas fejezetek lesznek, remélem nem bánjátok. Megpróbálok sietni a 4. fejezettel. Pár napon belül remélem fent lesz. Örülnék néhány kritikának. Jó olvasást kíván: Nessie

Egy ismerős házban voltam. Fakó, világos színek mindenhol, főleg fehér. A formák letisztultak, szemben velem, a szoba egyik végében egy zongora állt. Én egy több részből álló kanapén ültem. Velem szemben, a lábamnál Alice ült és vigyorogva beszélt hozzám. Kicsivel később Rosalie is megérkezett, leült Alice mellé. Hangokat nem hallottam. Végignéztem magamon. Végtagjaim rövidek voltak, amiből arra következtettem, hogy még kisbaba vagyok. Az ajtó becsapódott, befújt a szél. Valaki bejött a zongora mellett levő ajtón, de  semmit nem láttam belőle csak homályos foltokat. Talán félmeztelen volt. Leült mellém. Annak ellenére, hogy közvetlen közelemben volt, még így sem láttam belőle semmit. Éreztem valami melegséget. Rosalie megragadott, észrevettem egy fényképezőgépet a kezében. Ekkor felébredtem. Furcsa egy álom volt.
Kicsit kómásnak éreztem magam. Bella pakolászott a szobámban. Biztosan a tegnapi kupit rakta helyre. Észrevette, hogy nézem, majd bűnbánóan suttogni kezdett:

-  Ne haragudj, nem akartalak felébreszteni. - ránéztem az órámra. Háromnegyed tizenkettő volt.

- Épp ideje volt. Egyébként meg sem hallottalak. - mondtam kissé rekedtesen. Igazán meghagyhatta volna nekem a takarítást. Nálam ez jó unaloműző tevékenységnek számított. Aztán eszembe jutott a vadászat, amit lebeszéltem Emmettel.
 - Szerinted Apa elenged ma Emmettel?

- Vadászni? Nekem úgy tűnt lecsillapodott. Persze, ez nem azt jelenti, hogy nem haragszik mindenkire, de ha rákérdezel... - közbevágtam. Esélytelen, hogy rákérdezzek. Nem terveztem, hogy beszélek vele, amíg benne van ebben a "szigorú szülő" szerepben.
- Mi lenne, ha te kérdeznéd meg? - kértem tőle. - Neked nem tud ellenállni. - kacsintottam Anyára. - anya aranyosan kacagott.

- Megpróbálhatom. - megfogott egy tálcát, amin két pohár állt.

- Natalie? - kérdeztem.

- Natalie elment. Nem akart felébreszteni, de azt üzeni, hogy nagyon jól érezte magát veled és, hogy nem sokára meglátogat.

- Igazán felébreszthetett volna. - mondtam inkább csak magamnak. Bella az ajtó felé indult, visszanézett, rámmosolygott, majd elhagyta a szobát. A levegő kissé fülledt volt. Az idő kint tökéletesnek bizonyult.  Kibújtam az ágyból és ablakot nyitottam. Szinte még éreztem a számban az energiaital tutti-fruttis ízét. Felkavarodott a gyomrom. Soha többet nem iszok egy kortyot sem. Előkaptam pár kényelmes, megunt cuccot a vadászat miatt. Felöltöztem, és kimentem a fürdőszobába, a szoba ajtaját nyitva hagytam, had szellőzzön. Össze szedtem magam, majd izgatottan Emmették szobája felé vettem az irányt. Bekopogtam. Sosem tudhatom mi folyik bent.

- Gyere csak! - szólt Rose. Bekukkantottam az ajtón. Emmett és Rosalie éppen egymás karjaiban feküdtek a hatalmas franciaágyon. Szerencsére ruhában.

- Hé, Nessie! - üdvözölt lelkesen nagybátyám. - Áll még a vadászat? - kérdezte egyik szemöldökét felvonva.

- Nagyon remélem. Farkas éhes vagyok. - vigyorogtam. Besétáltam és leültem az ágyra törökülésben, feléjük fordulva. - Edwardon múlik. - Rosalie kibújt Emmett karjaiból majd az ablakhoz sétált és kifele nézegetett. Emmett két izmos karját a feje alá tette.

- Csak elenged a leggyorsabb, legalattomosabb, legokosabb, legprofibb vármpírral. - hangos nevetésben törtem ki, hallottam, ahogy Rose is nevet. Emmett lerúgott az ágyról, de a nevetést még a padlón sem tudtam abbahagyni. Rosalie lassan abbahagyta, és felsegített. Próbáltam elfolytani, de továbbra is rázkódtam.

- Ez tetszett, Emmett. - Em sziszegett valamit, de nem foglalkoztatott különösebben.
Felálltam és körbenéztem nagy szobájukban. Még sosem nézem körül úgy igazán. Az ággyal szemben egy sötét fa szekrénysor állt, végig a fal mellett. Közelebb mentem hozzá és végignéztem. A polcokon nem volt sok minden. Pár könyv, egy óra, egy sötétbarna ékszeres doboz a család címerével, CD-k, DVD-k és pár fénykép. Az egyiken Emmett és Rose esküvői képe. Gyönyörűen néztek ki.

 - Jól áll a szmoking. - jegyeztem meg Em-nek, és éreztem, hogy már ott is áll mögöttem. Odanyúlt egy vastag fehér könyvért és meglebegtette előttem.

- Ezt még nem is láttad! - mondta melegen mosolyogva. Sosem láttam azelőtt ilyen nyugodtnak az arcát. Leült egy kanapéra. Én és Rose is csatlakoztunk hozzá. Em kinyitotta a nagy könyvet. Az első oldalon két kép volt. Az egyiken egy kisbaba vállig érő göndör fürtökkel. Mellepően hasonlított Edwardra.

- Te jó ég! Mindig elcsodálkozom, milyen gyorsan felnőttél. - mondta Rosalie.

- Ez komolyan én vagyok? - kérdeztem halkan és megsimítottam a képet.

- Te bizony. - válaszolt Emmett. Láthatóan tetszett neki a kép. Az alatta lévő képen Edward a kezében tartott, Bella mellette ült. Mind a ketten engem néztek. Látszólag Apa arcát szerettem volna megérinteni. Rose lapozott. Minden oldalon két kép szerepelt. Az elsőn Alice, Rose és én.

- Nagyon sok képet csináltunk. Rettentő gyorsan nőttél és kellettek az emlékek. - magyarázta Rosalie.
A másodikon Esme karjaiban Carlisle-lal voltam. Egy másikon Emmett és Jasper játszottak velem. És volt egy kép, amin egyedül ültem egy kanapén. Ahogy ezt a képet megláttam végignéztem az előzőeket. Mindegyik abban az ismerős házban készült, amiről múlt éjjel álmodtam. Lehet, hogy megálmondtam egy régi emléket. Bár egy kicsit sem emlékeztem rá. Álmomban ült valaki mellettem, de nem láttam ki volt. A képen viszont egyedül ültem a kanapén. Valószínűleg máshogy álmodtam, mint ahogy történt.  A gyomrom  újra megkordult. Emmett hirtelen becsapta az albumot.

- Ideje vadászni! A képek megvárnak. - visszarakta az albumot a helyére és már bent sem volt a szobában. Rose-ra nézem.

- Menj csak! - mondta mosolyogva. Emmett után mentem. Éppen apával beszélt. Leültem egy bárszékre a konyhában, mintha nem tudnám, mire készül nagybátyám. Nézegettem a körmöm és magamban elemezgettem, hogy Edward ne fogjon gyanút.

- Veletek megyek. - mondta apa a kelleténél hangosabban, bizonyára azért, hogy halljam. Töprengtem egy darabig. Minden áron el akarja rontani a kedvem?

- Emmett és én. Senki más. - mondtam keményen. Edward arca megfeszült. Emmettre pillantott, és bólintott. Néztem Em arcát, miközben a pulton álló tálból epret eszegettem. Apa kiment.

- Na?

- Úgy tűnik indulhatunk. - rántotta meg a vállát.

- Ketten? - kérdeztem gyanakodva.

- Ketten. - lehuppantam a székről és az ajtó felé vettem az irányt. Hallottam a lépteket magam mögött.

- Hova menjünk? - kérdeztem szembefordulva bácsikámmal és izgatottan dörzsölni kezdtem a tenyerem.

- Csak utánam, Nessie. Csak utánam. - az első dolog, ami erről a hangsúlyról eszembe jutott az egy pedofil volt. Emmett elindult, majd én is utána.

***

Rosalie szemszöge

A szobámban voltam. Jobban mondva a szobánkban. Emmett karjai elég kényelmesnek bizonyultak, bár vámpírként nincsenek nagy igényeim. Itt mégis jobb volt, mint bárhol máshol. Csak szótlanul élveztük egymás jelenlétét. Hallottam, ahogy valaki közeledik, majd bekopogtat. 

- Gyere csak! - mondtam. Renesmée bedugta a fejét a résnyire nyitott ajtón. 

- Hé, Nessie! - Emmett élénken üdvözölte. - Áll még a vadászat? - már értem miért. 

- Nagyon remélem. Farkas éhes vagyok - leült az ágyra. - Edwardon múlik. - felálltam és az ablakhoz sétáltam, hogy tereljem a gondolataim. A "farkas" szótól a hideg is rázott, képletesen persze. 

- Csak elenged a leggyorsabb, legalattomosabb, legokosabb, legprofibb vármpírral. - Nessie szinte röhögőgörcsöt kapott. Én sem tudtam visszatartani, bár nem tudtam pontosan, hogy Em egoizmusán vagy Nessie reakcióján nevettem. Szerelmem sértődve megrugta Nessiet, aki a földön landolt. Ezen még inkább nevetni szerettem volna, de annak nem lett volna jó vége. Sikerült lecsillapodnom, majd felsegítettem Renesméet. 

- Ez tetszett, Emmett. - mondta és majdnem újra elnevette magát. 

- Csak féltékeny. - könyvelte el Emmett. Egomán barom. Nessie a szekrények felé vette az irányt. Nem sokszor járt itt, bár meg is értem. Sosem lehet tudni mi folyik itt. Nem ártana kulcsot szerezni a zárhoz. 

- Jól áll a szmoking! - mondta Emnek. Az esküvői képünket nézte. Tényleg jól áll neki, gondolom ezt Ő sem gondolja másképp. Emmett hirtelen Nessie mögött termett. A elvett egy albumot a polcról. Renesmée kiskori képei. 

- Ezt még nem is láttad! - mondta, hallotam a hangján, hogy mosolyog. Leült. Mi is csatlakoztunk majd végignéztük a képeket. Az emlékek élesen törtek a felszínre.

- Te jó ég! Mindig elcsodálkozom, milyen gyorsan felnőttél. - álmélkodtam. 

- Ez tényleg én vagyok? - mutatóujjával megsimította a képet. Ilyen buta kérdést. Teljesen úgy nézett ki, mint most. Csak nagyobb és a haja is hoszabb. 

- Te bizony! - válaszolt Emmett. Nézegettük a képeket. 

- Nagyon sok képet csináltunk. Rettentő gyorsan nőttél és kellettek az emlékek. - emlékeztem vissza. Renesmée egy képnél leragadt. Visszalapozott és megnézte az előző képeket. Nem értem, miért tartotta furának. Vagyis igazából tudom, de ő nem tudhatja. Nem tudhat Jacobról. A fejem lepergett ez a múlbéli jelenet. Képeket kezdtünk csinálni Alice-szel. Jacob besétált és leült Nessie mellé. Alice addig győzködte, mígnem belement egy közös képbe Nessievel. Azóta minden megváltozott. Jelentőségteljesen összenéztünk Emmettel. Biztos voltam benne, hogy egyre jár az agyunk. Valamit csinálni kellett, hogy Nessie még véletlenül se kérdezzen semmit a képről. Em agya gyorsabban forgott. Becsapta a vastag albumot.

- Ideje vadászni! A képek megvárnak. Emmett már el is tűnt, Nessie habozott.

- Menj csak! - erőltettem egy mosojt. Nehezemre esett. Renesmée szintén eltűnt. 

Nagyot sóhajtottam. Nem tudtam mire vélni a viselkedését. A képet még sosem látta ez előtt. És ha látta volna, akkor sem emlékezhet Rá. Arra a korcsra.  Az ki van zárva. Tétlenül ültem ott egy darabig ezen töprengve. Még sem ülhettem a babérjaimon. Edwardhoz siettem. A nappaliban találtam, épp olvasott. 

Edward, beszélnünk kell. Ledobta a könyvet és feszülten odajött hozzám. Homloka ráncba szaladt majd kérdően nézett rám. Lefuttattam magamban a történteket. Egy darabig nyugtalanul nézett maga elé. Szemében értetlenséget fedeztem föl. Hasonlóképp éreztem én is. Nem tudtam, mit mondhatnék. Értelmetlen az egész. Sőt, lehetetlen. Edward rázta a fejét, de ő sem tudott megszólalni.