2. fejezet

Meghoztam a második fejezetet. Hogy őszinte legyek már előre meg volt írva az első kettő, szóval a harmadik feji valószínű, hogy még jó pár nap. Remélem elnyeri a tetszéseteket. Jó szórakozást :)

Mikor felébredtem még sötét volt. Rápillantottam az órámra, a sötét szobában teljesen tökéletesen láttam az éjjeli szekrényemen halkan kattogó óra mutatóját. Hajnali fél egyet mutatott. Egész sokáig aludtam, bár fogalmam sem volt, mikor nyomott el az álom.

Olyan kipihentnek éreztem magam, mintha egy teljes napot átaludtam volna. Észrevettem, hogy valaki átöltöztetett és eszembe jutott, hogy le sem fürödtem. Kimentem a fürdőszobába, és megengedtem a meleg vizet. Amíg vártam, hogy a kád megteljen tanulmányoztam hófehér arcom. Szemem sötétarany színű volt, megfelelően harmonizált vörösesbarna göndör fürtjeimmel.
Elhatároztam, hogy a közeljövőben Emmettel vadászni megyek. Szerettem vele vadászni. Afféle játékos versenynek fogtam fel. Vadászat közben olyan, mint egy rossz kisgyerek. Feldühíti az áldozatát, játszadozik vele, majd egy nem várt pillanatban kioltja életét. Kibújtam a ruháimból, majd bemásztam a kádba. A meleg víz kissé égette bőrömet, de jól esett.
Hallgatózni kezdtem. Hallottam, ahogy valami állatokról szóló műsor ment a tévében, hallottam, ahogy apu és Carlisle a múltat és a jelent firtatják, – csodálkoztam, hogy Carlisle beszél, elvégre Edward gondolatolvasó, de aztán hallottam, ahogy néha Esme is becsatlakozik – és aztán meghallottam, ahogy Alice és Jasper enyelegnek. Ezen a ponton inkább áttértem a kinti világra. A szél erőteljesen fújt, egy lágy, dallamos, de valahol mégis kemény hang felnevetett. Rosalie volt az, kint Emmettel. Hallottam néhány madár szárnycsapkodását és a közelben egy helikopter zaját. Negyed óra múlva éreztem, hogy a  víz, amiben ültem kezdett kihűlni.

Kivánszorogtam, majd megtörölköztem és átfésültem hosszú hajam. Felöltöztem, és lementem a családomhoz. Leültem anya mellé a kanapéra, és csak most jutott eszembe, hogy róla nem hallottam semmit hallgatózásom során. Csak nézett maga elé, mintha az állatos műsort nézné, ami nem tűnt túl érdekfeszítőnek. Egy gyors puszit nyomtam kővé dermedt arcára, mire felém fordult és elmosolyodott.
- Már is fent vagy? – kérdezte, miközben egy tincset igazított arrébb az arcomból.

- Kialudtam magam. Milyen volt a vadászat? – kérdeztem, s közben eszembe jutott apa tegnapi aggodalma, úgyhogy próbáltam terelni a gondolataimat. De Edward nem figyelt rám, tovább elemezték a régi időket.

- Elég messzire mentünk, de a hegyi oroszlánokért mindent. – mondta kacagva, majd apára nézett, aki viszonozta pillantását.

- Hol is voltatok pontosan? – kérdeztem kíváncsiságot tettetve.

- A Zöld-hegység fele vadásztunk. – ekkor belépett Emmett és Rose. Azon gondolkoztam, hogy kérdezzem meg az eltervezett vadászatot, mire észrevettem, hogy Edward furcsán méregetett. Semmit sem tudtam leolvasni az arcáról. Utáltam, mikor a fejemben kutatott. Durcásan felálltam, majd felrohantam a szobámba.

- Ne haragudj Anya! – mondtam halkan, bár tudtam, hogy hallja. Halkan elindítottam a hifin az egyik CD-t, azt, ami éppen benne volt és csak reménykedtem, hogy nem valami rockot hallgattam utoljára. Ledőltem az ágyamra és próbáltam a zenére koncentrálni. Egy lassú szám indult el elsőnek. Ez megnyugtatott. Egy-két perccel később valaki kopogtatott az ajtón. Először el akartam engedni a fülem mellett, de azért, ha Esme kopogtat, azt csak nem hagyom figyelmen kívűl.

- Gyere! – mondtam, miközben óvatosan felültem.

- Csak egy percre zavarnálak. – mondta Jasper és leült az ágyam végébe. Jól érzem, hogy van valami probléma? Mintha össze lennél zavarodva. – ilyen felesleges kérdést. Nem mintha nem tudná jobban nálam, mit érzek.

- Jól. – feleltem kurtán. A lejátszó váltott a második számra, halk háttérzajjá alakult. Jazz az arcomat fürkészte és majdnem biztos voltam benne, hogy ő sem érti, mit érzek. Hirtelen szétáradt bennem a megnyugvás és a jókedv. Köszönetképp rámosolyogtam.

- Szeretnél beszélni róla? – kérdezte érdeklődve. Jasper mindig is jó pszichológus volt, neki mindig elmondhattam mi nyomja a lelkem.

- Nagyon furcsa érzés. – kezdtem kérdésére nem válaszolva. – Folyamatosan azt érzem, hogy hiányzik valami – Jasper értetlenül nézett – és ez egy percre sem tűnik el. Esetleg kicsit háttérbe szorul. És azért vagyok összezavarodva, mert fogalmam sincs, mi hiányozhatna nekem. – bácsikám még mindig értetlenül nézett rám, röviden bólintott a folytatásra várva. Nem tudtam, mit mondjak, hogy megértessem vele. – Talán egy részem hiányzik. – mást nem tudtam mondani. Láttam, hogy Jaspernek valami eszébe jutott. Rá akartam kérdezni, de ő megszólalt mielőtt még szóhoz jutottam volna.

- Nem tudom, mi lehet, – gondolkozott egy ideig - ha bármiben segíthetek, csak szólj. – futólag rám mosolygott. - Szeretnéd, hogy maradjak.
- Nem szükséges, menj csak. - Jasper bólintott, majd lassan, de biztosan kisétált a szobámból. A nyugodtság egy szempillantás alatt elszállt. Felálltam majd felhangosítottam a zenét. Kinyitottam az ablakot, majd hirtelen kiugrottam az avarba. Megborzongtam, mikor csupasz lábam az esőtől nedves fűben landolt. Kellemes volt az idő.

Csak sétálgattam a ház körül, Esme növényeit csodáltam, mikor halk léptek zaját hallottam a hátam mögött. Hirtelen megfordultam. Senkit sem láttam, a lépések megszűntek. Egy szempillantás alatt a zaj irányába mentem, majd megálltam. Körül néztem, de nem láttam és nem is hallottam semmit. A következő pillanatban valaki ráugrott a hátamra, valószínűleg egy fölöttem levő fáról. Egy hirtelen mozdulattal a földre tepertem az idegent, aki hangos, csilingelő nevetésben tört ki.

- Alice! – mordultam rá, de nem bírtam ki és végül elnevettem magam. Lefeküdtem mellé a földre és felhúztam a térdeim.

- Ügyes kis vadász vagy! – mondta Alice megvillantva gyönyörű fogait, mire én csak nevettem. – Nézd! Hullócsillag! – mondta Alice a kelleténél hangosabban és azt hiszem lelkesebben is. – Kívánjunk valamit! – megfogta kezem, majd becsukta szemeit.

- Te hiszel ebben a kívánság izében? – kérdeztem gúnyosan.

- Te hiszel a természetfeletti dolgokban? – vágott vissza. Becsuktam a szemem és azon gondolkoztam mit kívánhatnék, majd végül amellett döntöttem, amit jelen pillanatban a legjobban szeretnék. Múljon el a hiányérzet. Kinyitottam a szemem, Alice a csillagokat fürkészte és pedig csatlakoztam hozzá.
Nem tudom mennyi ideig feküdhettünk ott némán, lassacskán kezdtek eltűnni a csillagok és észrevettem, hogy világosodik. Felpattantam, majd talpra állítottam Alice-t. Ő megölelt, viszonoztam, bár ezt nem tudtam mire vélni. Besétáltunk a házba, majd beszéltem Emmettel. Lelkesen beleegyezett a közös vadászatba, és kitűztük az időpontot másnapra. Reggel 6 volt, mikor megreggeliztem. Szétuntam a fejem, nem tudtam mit kezdeni magammal.

Alice nem sokkal később jó hírt közölt velem és családommal. Natalie ellátogat hozzánk. Az egész család örült a hírnek. Natalie a család barátja, ő egy boszorkány. Eredetileg a boszorkányok azért élnek, hogy fenntartsák az egyensúlyt a vámpírok és a vérfarkasok között. Nagyon kevés van belőlük, és főleg csoportokban élnek. Ellenségeik a vámpíroknak és a vérfarkasoknak egyaránt. Natalie mégis olyan barát, akiben az egész család megbízik és ez igaz fordítva is. Carlisle mentette meg az életét, egy vérfarkas támadás után. Eltávolította a mérget a szervezetéből, bár nem tudták biztosra, hogy nem árt-e neki a vámpírharapás. Végül semmi baja nem lett, Carlisle-t azóta is foglalkoztatja, hogy mi lehet ennek az oka. Attól fogva Natalie érezte, hogy bízhat Carlisle-ban és megszerette őt és családját. Nem sokszor találkozunk vele, nincs állandó lakhelye, de főként kisvárosokban él.

A nap többi részét azzal töltöttem, hogy a lehető legnagyobb rendet teremtettem a szobámban, majd kerestem pár filmet, amit majd Natalie-val nézhetünk, ha sokáig marad. Reméltem, hogy marad, mert nagyon jó vele lenni. Mindig sugárzik a jókedvtől, ami általában sikerül mindenkire átragasztania, akár csak Jaspernek. Délután eljött a pillanat, amire egész nap vártam, megszólalt a csengő.

- Kinyitom! – mondtam gyorsan és már az ajtónál álltam. Mikor kinyitottam egyből Natalie nyakába ugrottam.

- Nessie! – mondta szorosan ölelve. Kibújt majd megfogta mindkét kezem és hatalmas vigyorral az arcán végigmért. – Tyűha, de megnőttél. – mondta álmélkodva. Haja laza hullámokban lógott arca mellett, bőre színe a kreolnál egy árnyalattal világosabb volt. Kitűnt közülünk. Ekkor már a családom többi tagja mögöttem állt, hogy köszönthessék a vendéget. Sorban köszöntötték, Natalie-nak mindenkihez volt egy-két jó szava.
Az egész család átcsoportosult a nappaliba, majd kérdezgetni kezdték mindenféléről, ami engem nem igazán érdekelt, így képességemet használatba véve hozzáértem és megmutattam, hogy ha rám is lesz ideje, akkor a szobámban leszek. Erre ő vigyorogni kezdett és bólintott. Felvittem a konyhából néhány zacskó chipset, üdítőt és néhány nagyobb tálat és lepakoltam az ágyamra. Bekapcsoltam a tv-t majd nézni kezdtem. Egy egész jó sorozat ment, ez lekötött egy darabig. Valaki kopogott az ajtón.

- Bújj be! – mondtam.

- Biztos vagy benne? – kérdezte Edward halkan. Haboztam. Gyere – gondoltam, mire belépett. Lehalkítottam a tv-t, ő megállt az ágyam előtt.

- Nessie! Ne haragudj, mostanság nem beszéltünk túl sokat. Ideges voltam, amiért ezek – a háta mögé mutatott – egyedül elengedtek. – próbálta leplezni haragját, de én észrevettem.

- Az én hibám. – mondtam egy csöpp megbánás nélkül. Nem értem, miért nem mehetek ki egyedül? Félig vámpír vagyok.

- Mert bármikor észrevehet valaki, amint embert meghazudtoló sebességgel rohangálsz. – válaszolt kimondatlan kérdésemre. Leírhatatlanul idegesítő tud lenni, ha az apád gondolatolvasó. Egy kilométeres körzetben egy árva lélek sem tartózkodik. Újra bevillant a három férfi képe és csak reménykedni tudtam, hogy nem vette észre.

- Mi volt ez? – kérdezte csendben. Semmi.
- Csak azt ne mondd, hogy valaki meglátott! – hangja egyre erőteljesebb lett, amitől kicsit megijedtem. Nem kell kimondanom, ugyanis te állandóan a fejemben turkálsz! – kiáltottam magamban, gondolataim csak úgy kiszöktek belőlem.

- Mostantól nem teszed ki a lábad a házból, amíg én engedélyt nem adok rá! – dühösen kiviharzott a szobámból. Csak bámultam utána, majd lassan egy könnycsepp gördült le arcomon. Egyre inkább azt éreztem, hogy örökkön örökké eben a szobában leszek. És ez vámpíroknál rettenetesen sok idő. Fejem a párnámba fúrtam és próbáltam ellen állni érzéseimnek, de azok annál inkább a felszínre akartak törni. Most még jobban vágytam a szabadságra. Próbáltam megszűntetni a sírást, valamivel megnyugtatni magam, de már elég volt ebből. Nem akartam többé itt lenni. Egy mai hétköznapi 16 éves lány akármikor kimozdulhat. És amúgy is, hogy tanuljam meg kontrollálni magam, ha sosem megyek emberek közé? Nem is éreztem vonzást, mikor a három férfit megláttam. Ha közelebb mentem volna se bántottam volna az égvilágon senkit. Lassacskán megnyugodtam. Összeszedtem magam, majd próbáltam lekötni a figyelmem a tv-vel. Pár perc múlva újabb kopogtatást hallottam.
- Bújj be! – kértem, és szívből reméltem, hogy nem apa. Natalie feje kukkantott be hatalmas vigyorral, majd belépett. Sikerült visszamosolyognom, majd lerohamoztam és átöleltem.

- Hiányoztál! Rég voltál már nálunk. – mondtam majd elengedtem és az ágyamra invitáltam. Jobb szerettem az ágyamon ülni, pedig volt egy fehér bőr kanapé az éjjeliszekrényhez közel. Ez valahogy nagyobb és barátságosabb volt számomra. Leültem én is.

- Igen, mostanában sokat költöztem. Mesélj, mi van veled? – lelkesedett.

- Igazából semmi sem történik itt velem. Apa sehova sem enged kíséret nélkül. Nagyon idegesítő. – mondtam egy szemforgatással összekapcsolva.

- De hát miért? Már igazán nagylány vagy. – mondta kissé értetlenül.

- Erről győzd meg őt is. – sóhajtottam. – Na de mindegy, mit szeretnél csinálni? – kérdeztem élénken. Jó hatással volt rám a jelenléte.

- Hmm. Látom már előkészültél. – körbenézett. – Film?

- Ahogy akarod. Válassz valamit! – szóltam rá, majd elé raktam egy halom DVD-t. Kibontottam egy zacskó chipset és beleöntöttem egy tálba. Nat közben válogatott, minden tok hátulján megnézte a tartalmat. Gyorsan meg volt vele, majd a kezembe nyomott egyet.
- Ezt szeretném! – mondta. Egy vígjáték volt, örültem, hogy nem valami nyálas filmet választ.

- Oké. – mondtam, majd hirtelen mozdulattal felpattantam és behelyeztem a lemezt a lejátszóba. Kibontottam még egy chipset, hogy ne kelljen annyiszor zörögni vele a film közben. A film elindult, hasra feküdtünk és elmélyedtünk benne. Sokat nevettünk, ami felkeltette a drága Emmett figyelmét és benézett hozzánk. Megkértem, hogy hozzon be poharakat, mert az valahogy kiment a fejemből. Csatlakozni akart, de felvilágosítottam, hogy kizárt, hogy vele nézzek vígjátékot, mert a nevetésétől meg tudok süketülni. Belenyugodott. Mikor a filmnek vége lett beszélgetni kezdtünk. Elmondta, hogy itt marad egész este, amitől teljesen felpörögtem. Rengeteget beszélgettünk és sikerült unalom nélkül megúszni a napot. Kifestette a körmöm, megcsináltuk egymás haját. Az enyém ki lett vasalva, meglepően hosszúnak tűnt, az övét pedig begöndörítettem. Alice és Rose benéztek, nyilván nénikémnek látomása volt jókedvünkről és olyan jó lelkű voltam, hogy megengedtem, hogy maradjanak. Divatlapokat olvastunk, hírességeket beszéltünk ki, kareoke-ztunk, még megnéztünk egy filmet. Igazi csajos nap, ettől normálisabbnak éreztem magam. Már elég rég óta fent voltam, ezért ittam egy rakás energiaitalt. Persze a lányok mondták, hogy aludjak csak, és Alice szerint sem lesz jó vége, de nem akartam semmit sem kihagyni. Az késő este számomra elég kómásan telt. Nem igazán tudtam a külvilágra figyelni, így hát vettem egy fürdőt. Mikor vissza értem a szobámba a lányok a földön fetrengtek.
- Ti meg mit kerestek a földön? – kérdeztem erőtlenül.

- Nessie, drágám, jobb lenne, ha most lefeküdnél.

- Csakhogy nekem semmi kedvem aludni. – mondtam makacsul, majd az ágyra huppantam.

- Holnap olyan leszel, mint a mosott rongy. – ha valakinek hittem a jövőt illetően az Alice volt.

- Azt hiszem tényleg jobb lesz, ha elalszom. – adtam meg magam, s az ágyba bújtam. Behunytam a szemem és vártam a csodára. És vártam. És vártam. Sehogy sem sikerült elaludnom. Keményen kellett küzdenem, de végül ülő helyzetbe applikáltam a testem. Elfogott a hányinger. A lányok már rég elhagyták a szobámat. Lementem a nappaliba, körülbelül úgy, mint egy holtkóros. Carlisle nem volt ott, ezért felmentem a szobájába. A tágas, fakó szobában ott ült Carlisle egy fotelban, kezében egy könyvvel. Nem értettem, hogy talál magának ennyi érdekes könyvet, de nem most akartam ezzel foglalkozni.
- Hát te még mért nem alszol? – kérdezte, majd lerakta a könyvet egy hozzá közel levő asztalkára.

- Energiaital. – semmi kedvem nem volt szólásra nyitni a szám. Még ahhoz is fáradt voltam.

- Mennyi? – felállt, majd keresgélni kezdett az egyik polcon.

- Sok. Több liter. – rosszallóan rám pillantott, majd folytatta a keresést. Leültem egy fotelba, a legközelebbibe. Carlisle végül megtalálta a keresett. Egy gyógyszeres dobozka volt.

- Ezt vedd be! – kérte, majd felém nyújtott egy pirulát hófehér kezével. Elvettem tőle, egy-két pillanat múlvat a kezében egy pohár vizet tartott. Elvettem, majd bekaptam a pirulát.
- Próbálj meg aludni! – kérte lágyan és elvette tőlem a poharat, szabad tenyere a vállamon pihent. Csoszogva elindultam és sikerült kiejtenem egy harmatgyenge ”Köszönöm”-öt. Carlisle szobája mellett elhaladva észrevettem, hogy Edward úgy bámul rám, mint egy idiótára. Nézett egy darabig, aztán felkapott és befektetett az ágyamba. Próbáltam nem a szemébe nézni. Mikor lerakott még pár percig kínlódtam, észrevettem, hogy apa még nem hagyta el a szobám, majd egyre csak sodródtam az egyetlen helyre, ahol teljesen szabad lehetek: a valótlanság világába.